A bohócligában minden, és mindennek az ellenkezője is bármikor megtörténhet, de az, hogy a Fradi, miután tönkreveri az Újpestet, simán kikap az ország halálcsillagától, még is így nehezen fogadható esemény, ráadásul hogy a Fradi nem kapott hat gólt, csak a véletlen műve. A meccset az intenzív osztályon fekvő Akeem Adamsszel történtek vezették föl, ami még kínosabbá tette, hogy a Ferencváros játékosai nem voltak hajlandóan rendesen hátrafutni, amikor kellett, előtte meg mentek a heves Akeemért fogadkozások.

Amikor Haraszti Zsolt kihagyta az év helyzetét, három az egyben ment a Felcsút, pedig ekkor még nem is állíttatta ki magát az igazi hülyegyerek módjára hisztiző Besic. És csak még ezután jött, ahogy az egyébként duplázó Lencse László is mellé lőtte az üres kapunak, ugyanúgy, ahogy az első félidőben Gallardo sem bírta eltalálni a kaput nagy helyzetben. 

A Felcsútnak összességében szerencséje volt, amikor meccsben volt még a Fradi, csak kapufát tudtak lőni, a végén azonban kegyesen nem ütötték ki a ferencvárosi mezben poroszkáló, Mateos vezette botrányvédelmet.