havi archív: október 2015

Van, aki lassan megint elhiszi a Németh Krisztiánt, például én

#

Mindenki azzal jön, hogy a Böde Dagi miért nem válogatott, szegény Günther Beckert ez volt, hogy annyira felingerelte, hogy majdnem az esőben fetrengett a bécsi éjszakában, hogy kit érdekel a Dagi, amikor a Nikolics 9/9, azóta 10/10, de azt lassan meg lehetne kérdezni Bernd Storcktól, hogy továbbra is bal oldali középpályásként jelentős védekezőfeladattal megáldva kivánja a Kisjézust játszatni a válogatottban, vagy azért kicsit komolyabban hajlandó venni a tényt, hogy Németh Krisztián most éppen az amerikai kupát nyerte meg a csapatának, mint csatár. (A tizenegyespárbajban persze kihagyott egy büntetőt, de azt rúghatja majd a Nikolics.)


Günther Becker: Pintér annyira nem opció, hogy nála még a Pintér is jobb lenne

#

Günther Becker hiába küzd napok óta azzal, hogy visszatagozódjon a társadalomba, és jó birkaként számíthassanak rá a kapitalisták, ha a Videoton és Pintér Attila napról napra kénytelen kihozni belőle a kispolgári lét csipketerítőjével álcázott huligánt. Höhö.

pinter-elso-edzese

Teljesen kivagyok, pedig hivatalosan még be se jelentették… Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt mivel tudják megideologizálni. Pintér bazdmeg annyira nem opció, hogy nála még Pintér is jobb lenne. Höhö. Faszom.*

És leszarom, a Kovács Feri is bassza meg, mikor elküldték a Carrillot, jött ezzel a dumával, hogy középiskolai szinten jó edző, de nekünk olyan edző kell, aki egyetemi szintű. Vagy valami ilyesmi. Erre jött a Kaszinó (…), most meg ezzel a nem is tudom kivel riogatnak minket. Ez a kibaszott egyetemi szint?

Emlékszem a Sousát azzal fúrta, hogy nem játszunk elég látványos focit. Hát ha ez szempont, akkor pláne nem ez a tulok a megoldás.Tényleg ott tartok, hogy inkább takarodjon el az összes politikus, stróman, tanácsadó a klubtól, legyünk inkább középcsapat (már úgy értem, kevesebb pénzből…), de olyan vezetéssel, amelyik nem szarik magasról a szurkolók fejére.

Günther Becker az alapító atyák egyike, aki nem blogol, hanem csak hosszú e-mailekben fejtegeti, hogy mit gondol erről az egészről. Günther Becker Bécsben él, Videoton-szurkoló, korábban a Gázszerben és több más csapatban is megfordult, pályafutásának sorozatos térdműtétek vetettek véget, azóta kitartóan iszik és megfejt, ha a Vidiről van szó – mészöly sámán.

*Megkérdeztük egyébként tőle, hogy mi ez a Pintérnél még a Pintér is jobb lenne baromság, talán Petőnél, de nagyot tévedtünkTudod, mint amikor azt mondjuk, hogy olyan gyenge a válogatott, hogy még a magyaroktól is kikapnánk.
Biztos van erre valami jó kis latin szó, csak azt akartam jelezni, hogy ezzel elértük az alját.