Csányi Sándor dollármilliárdos elismerte, hogy hiba volt Magyarországon bevezetni a szurkolói kártya intézményét, mea culpa, mea maxima culpa, az ügy mellett nem is tudott elmenni az élére hajtogatott zoknik, és a társadalmi normák elismert szakértője, Günther Becker sem, akit természetesen most is a várható események izgatnak.

Lehet, hogy én hagytam ki valamit, de ebben volt valami új? A kártya bajnokikon ettől a bajnokságtól kezdődően már nem kötelező, hanem a klubok belátására van bízva, hogy ők megtartják-e – de ebben szerintem továbbra sincs változás. A Fradi szempontjából meg mindegy, nekik még ott van bónusznak az análszkenner.

Az egyetlen pozitívum, hogy végre beismerték, hogy faszságot erőltettek, bár a “vallomást” remek diplomáciai érzékkel mostanra időzítették, amikor “úgyis minden meg van bocsátva” az EB miatt.

Én inkább arra lennék kíváncsi, azt vajon mikor látják be, hogy a tévés közvetítések csökkentése legalább ekkora ökörség volt. Így az alkalmi meccsrejáró elvesztett minden kapcsolatot a csapatával és már annyira sem érdekli az egész, mint előtte. Valószínűleg az volt a feltevés az elméletükben, hogy minden meccset tévén keresztül követő valójában kőkemény kábszis, akiket az elvonási tünet majd kivisz az esztádiókba. Aztán ehelyett inkább találtak maguknak másik drogot valami dél-amerikai sorozat, esetleg biszem-baszom formájában.

Günther Becker az alapító atyák egyike, aki nem blogol, hanem csak hosszú e-mailekben fejtegeti, hogy mit gondol erről az egészről. Günther Becker Bécsben él, Videoton-szurkoló, korábban a Gázszerben és több más csapatban is megfordult, pályafutásának sorozatos térdműtétek vetettek véget, azóta kitartóan iszik és megfejt, ha a Vidiről van szó – mészöly sámán.