A Bohócliga szerkesztősége kb úgy fest, mint a 28 nappal később-ben London. Felfordulás , sehol senki és csípős baljós szagot áraszt minden. Főni és Gázszer Rózisz lehet, hogy vmi langyi szigeten fürcsikéznek, de mi lesz a magyarok újabb hőstettével (itthon 1-1 a horvátokkal). Hol az a regős, aki balladát rittyent alá, 3/4edes ritmussal tétre-helyre befutóra?

Nekem sajna kimaradt a meccs, mert konciztunk, és a kocsmában csak félfüllel láttam a nagyobb harákolással járó események ismétlését. Mindkét gól meg volt, és büszkén pacsiztam a helyi leprásokkal. Közben egy mélyen szántó vitába is belebotlottam szigorúan csak hallgatóságilag. Két kocsma-szoli arc, 45 és a halál között, azon folytatott ékesszóló diszkussziónt, hogy a mérkőzés rangját tekintve hová is sorolandó:

LepraHun1:

-Barátságos meccs nincs tétje.

LepraHun2 (szódásszifon szecsó extrával):

-Ennek van tétje ez nem mindegy, ez felkészülési meccs.

LepraHun1:

-Ennek nincs tétje! Mondom én!

LepraHun2 (szódásszifon szecsó extrával):

-Ááá itt számít az eredmény! Ennek nem mindegy mi a vége.

LepraHun1:

-Hogy számítana már. Mondom én, hogy barátságos!

Itt éreztem, hogy sörre van szükségem és legközelebb Dzsudzsi varázsszabijánál láttam őket, ahogy egymást ölelgetik.

Mondjuk fura volt, hogy egy ilyen mágikus csűrés után előadtuk a “Dzsudzsák egy áruló”-s nótánkat. Mindegy lement a buli, az úri közönség felállva tapsolt…